A belügyminisztérium összekötné az ország térfigyelő kameráit


Előbb Budapesten, majd országosan egy hálózatba rendeznék a térfigyelő kamerák felvételeit egy új törvényjavaslat szerint.

A Népszava cikke szerint a törvényjavaslatot Pintér Sándor nyújtotta be, amely alapján egy központi tárhelyen gyűjtenék össze a térfigyelő kamerák felvételeit.

A jelenleg működő térfigyelő kamerák ma nem alkotnak egységes hálózatot, nem figyeli őket élő ember, sok helyen pedig három nap után törlik a felvételeket. Ezen változtatna tehát a belügyminiszter az általa benyújtott, „egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról” címet viselő törvényjavaslattal.

A törvény megszavazása esetén létrejönne egy közös, központi tárhely, ahol a közterület-felügyeletek térfigyelő kamerái mellett a BKK járműveinek kamerái, a BKK mint közútkezelő kamerái, a rendőrség által üzemeltetett térfigyelők, a Magyar Közút kamerái, továbbá a bankok biztonsági kamerái is befutnának.

A felvételeklegalább 30 napig a központi tárhelyen maradnának, és ezeket a törvény által megszabott rendben le lehet kérni. Ezek közt olyan pontok is vannak, mint a „terrorcselekmények vagy más bűncselekmények megelőzése, felderítése és megszakítása céljából” vagy „nemzetbiztonsági feladatok ellátása céljából”. A törvénymódosítás emellett felhatalmazza például a közlekedésszervezőt (Budapesten ez a BKK-t jelenti), hogy a bliccelő utasokról személyes adatokat, címet, igazolványszámot igényeljen a nyilvántartásból. Bár ehhez nyilván szükség lenne arcfelismerő rendszerre is. De a bliccelőket azonosíthatják is a kamerafelvételek alapján, így hiába futnak el, a büntetés utoléri őket.

Ezen kívül még egy eljárás szerepel a javaslatban, mégpedig a kötelező felelősségbiztosítás nélkül közlekedő járművek kiszűrésére. Ez utóbbi úgy működne, hogy a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer kamerái összevetnék a jármű rendszámát a nyilvántartásban szereplő biztosítási kötvényekkel. Ha pedig szabályszegést észlelnek, jelzést küldenek a közúti ellenőrnek, aki megállíthatja a járművet.

A lap cikke szerint ha a törvényt elfogadják, a mindenfelé működő kamerák egyetlen rendszerré állnak össze. Erre első körben Budapesten kerülhet sor, de utána országosan is.
Forrás: hvg.hu
Tagek:

Hirdetés
hírdetés
SecuriFocus

A SecuriFocus.com Magyarország első, a biztonságvédelmi szolgáltatások piacára szakosodott online hír- és információs portálja.
www.securifocus.com

SecuriForum

A SecuriForum Biztonságtechnikai és Tűzvédelmi Kiállítás & Konferencia a SecuriFocus Kft. által szervezett rendezvény.
www.securiforum.com

Elérhetőség

SecuriFocus Kft.
1118 Budapest
Nagyszeben u. 24/A
Tel: (30) 942-2789
Email: info@securifocus.com
Az Accessium a CONSTRUMA 2024 kiállításon
Olvasta már?
Az Accessium a CONSTRUMA 2024 kiállításon